SziTa'R

Junior Program

A SziTa’R Junior Programon friss diplomás, szakmai gyakorlatos

hallgatók vesznek részt, akikből később IT projekteken dolgozó

szakember válhat.

Szakmai

A Program központjában a tapasztalat-szerzési és a szakszerű felkészítés áll. Kellő figyelmet fordítunk a határidős feladatok végrehajtására, eredményességére és ellenőrzésére.

Sokoldalú

A Program sokoldalúságát mutatja, hogy számos vendégelőadó tart a Juniorok számára a munkakörükhöz kapcsolódóan szakmai konzultációt, tájékoztatást, gyakorlati oktatást, tréninget.

Innovatív

A résztvevők szakmai elkötelezettségük erősítéseképpen konferenciákon, üzemlátogatáson vesznek részt. Tanítjuk és fejlesztjük őket a nyílt kommunikációra, ezáltal erősítve tapasztalataikat, illetve az önfejlesztést.

Mi a SziTa’R Junior Program?

A SziTa’R Junior Program egy olyan képzési és tapasztalat-szerzési program, amelyen olyan agilis, friss diplomás, szakmai gyakorlatos hallgatók vesznek részt, akik az egyetemi képzésük során szerzett elméleti tudást a Programban megjelenő gyakorlati feladatok kapcsán alkalmazni tudják, és akikből később IT projekteken dolgozó tanácsadó válhat.

Ösztönözzük Őket a cél- és eredmény-orientált munkavégzésre, azaz, hogy a feladataikat mindig a teljesítménykövetelményeknek megfelelő szinten tudják elvégezni. Figyelemmel kísérjük mind szakmai, mind nyelvi fejlődésüket. Erősítjük a csapatkohéziót. Közösségi programokat szervezünk. Kiemeljük és érvényesítjük az egyéni kreatív kompetenciákat.

Kommunikáció
Angol nyelvi készség 80%
IT készség
MS Office 365 használat 85%
Problémamegoldó képesség
Egyéni munkavégzés 90%

Gyakorlati feladatok

Adattisztítás

Adatmigráció

IT ismeretek

Pénzügy

Mit ad a SziTa’R Junior Program?

A Nyíregyházi Egyetemmel kötött szakmai gyakorlati szerződés értelmében a Programban résztvevők és azt teljesítő hallgatók fejlesztik szakértelmüket és a készségüket, miszerint hétről-hétre számos olyan gyakorlati feladatot végeznek, amelyek a későbbi munkaköri feladataikhoz kapcsolódnak, továbbá a kommunikációs, informatikai és az idegen nyelvi készségük fejlesztésére szolgálnak; részesei lehetnek egy olyan Programnak, amely megalapozhatja a jövőjüket. 
A képzés és az azt követő junior időszak után átlagon felüli bérezésben és egyéb juttatásban részesülhetnek és részt vehetnek banki projekteken, junior projektmunkatársként Budapesten és külföldön egyaránt.

Kik vehetnek részt a SziTa'R Junior Programban?

Gazdasági, pénzügyi végzettséggel rendelkező vagy szakmai gyakorlatukat teljesítő hallgatók.

IT területen végzettséggel rendelkező vagy szakmai gyakorlatukat teljesítő hallgatók.

A Program időtartama öt hónap. A gyakorlati és az elméleti képzések Nyíregyháza belvárosában – a K&H Bank székházban – a Szitár-Net Kft. irodájában zajlanak. A Program létszámát a jelentkezők készsége és képessége alapján határozzuk meg. A Programot tervezetten 6-8 fő részvételével indítjuk.
Következő turnus indítása: 2020. szeptember 01.
A program lezárását követően a kollégáknak lehetőségük van bekapcsolódni – folyamatosan emelkedő bérezés mellett – budapesti és külföldi banki, vagy informatikai integrációs projektekbe egyaránt.

Képzési feladatok

Irodai alkalmazások

Szövegszerkesztés, táblázatkezelés, prezentációkészítés, online kommunikáció

IT rendszerbevezetések

Adattárház rendszerek, helyzetelemzés, rendszertervezés, rendszertesztelés.

Angol nyelvű kommunikáció

Szövegértés, szókincs, nyelvhasználat a gyakorlatban.

Kommunikáció és személyes kompetenciák

Önismeret, asszertív kommunikáció, viselkedéskultúra, konfliktuskezelés

Tevékenységek, képzési feladatok

  • – Részvétel egy specifikus, kidolgozott hasznos képzési rendszerben;
  • – Bekapcsolódás a Szitár-Net Kft. rendszerbevezetési projektjeibe;
  • – Kisebb feladatokon keresztül, bekapcsolódás banki integrációs projektekbe;
  • – Közreműködés idegen informatikai rendszerek bevezetésében;
  • – A rendszerbevezetések dokumentálása;
  • – Projektirányítási, projektszervezési feladatok elsajátítása

Előadók, gyakorlati oktatók

Számos előadó és gyakorlati képző színesíti a Junior Programot:

  • Nagy Mónika – Mindspire Consulting Zrt. – Prezentációkészítés
  • Fábián Gergely – Mindspire Consulting Zrt. – Projektmenedzsment a gyakorlatban
  • Déri Katalin – Mindspire Consulting Zrt. – Tanácsadói CV-k
  • Szilágyi Norbert – ForWeb – Online felületek, webes tartalmak
  • Pardi Imre – Lion & Lion Consulting – IT biztonságtechnika
  • Radványiné Onder Éva – Széchenyi István Szakgimnázium – Gazdasági ismeretek
  • Vass Mihályné – Krúdy Gyula Gimnázium – Angol nyelvű kommunikációs gyakorlat
  • Veress Zoltán – Társas, személyes és módszer kompetenciák fejlesztése
  • Piszár Tünde – Stílus kommunikátor
  • Kuknyó Zoltán – PC School Kft – MS Office 365
  • Birtók Zsófia – OTP Bank – Banki rendszerek sajátosságai, banki termékek
  • Bencsik Mátyás – Szitár-Net Kft – Projektmenedzsment, Tesztelési alapok
  • Tóth Dávid – Szitár-Net Kft – Vállalati rendszerek fejlesztése
  • Szofilkanics Sándor – Szitár-Net Kft – Rendszerbevezetés
  • Dr. Kabai Márton Tamás – Szitár-Net Kft – Projektmenedzsment, Vállalati kultúra
  • Szondy Zsolt – Szitár-Net Kft – MS 365, Junior Program mentora
  • Kabainé Ujj Gyöngyi – Szitár-Net Kft – HR ismeretek, a Junior Program vezetője

Elvárásaink

Eredmény-orientáció, motiváltság a precíz, pontos feladatvégzéshez;

Terhelhetőség;

Irodai szoftverismeret;

Új ismeretek iránti érdeklődés;

Csapatmunka, együttműködés és jó kommunikációs készség;

Angol nyelvű kommunikációs készség;

Együttműködő partnereink

Az együttműködés célja a rendszerbevezetéshez kapcsolódó projektfeladatokon, képzéseken keresztül hasznos tudással felruházni a pénzügyi területre nyitott hallgatókat. A SziTa’R Junior Program kiemelt Együttműködő partnerei:

Mindspire Consulting Zrt. www.mindspire.hu

Nyíregyházi Egyetem www.nye.hu

Galéria

Regisztrálj a Junior Programba!

Kapcsolat

Amennyiben jó az elemző készséged, tudsz rendszerben gondolkodni, szeretnél hosszútávon IT fejlesztéssel, projekt managementtel foglalkozni, érdekelnek az IT folyamatok, illetve a fenti leírás felkeltette érdeklődésedet, várjuk jelentkezésedet önéletrajzoddal a juniorprogram@szitar.hu e-mail címre.

Kapcsolattartó: Szondy Zsolt